Szokatlan történelmi tárgyak kontextusban

Múzeumi restaurátor restaurált rézötvözet műszerdarabokat vizsgál egy dolgozószobában ferde oldalfényben — Oldalfényes fotózás (polinomiális textúratérképezés) és mikro-CT tomográfia olvassa ki az elmeszesedett bronzrétegekben rejlő, mindössze 1,2 milliméter magas görög feliratokat.

Athéni Nemzeti Régészeti Múzeum Hajóroncs, i. e. kb. 70–60

Az Antikytherai mechanizmus a hellenisztikus hagyományban

Miért rázta meg az Antikytherai mechanizmus a 20. századi technikatörténészeket? Mert az ókor során a bronz műszereket rutinszerűen beolvasztották, így egyetlen más hellenisztikus fogaskerekes szerkezet sem maradt fenn, amíg a múzeumi gyűjteményekben fel nem bukkant egy bizánci, i. sz. 6. századi hordozható naptár-napóra fogaskerekes szerkezet. Az irodalmi tanúságtétel azonban szem előtt volt: Cicero a De Re Publica című műben Szirakuszai Archimédész és Rhodoszi Poszeidóniosz által készített bronz égi gömbökről írt, amelyek a nap-, hold- és bolygómozgást egy-egy kar fordulatával modellezték.

2005-ben egy nemzetközi csapat 8 tonnás röntgen-számítógépes tomográfiás berendezést és egy egyedi reflektancia-transzformációs kupolát szállított Athénba. Felvételeik több mint 3500 görög karaktert fejtettek meg, amelyeket a házak ajtajaira és a tárcsákra véstek, vagyis gyakorlatilag egy csillagászati használati útmutatót. A hátsó spirális tárcsákon egy 223 hónapos szaroszi napfogyatkozás-előrejelzési ciklus szerepelt, amely közvetlenül a babiloni ékírásos napfogyatkozási feljegyzésekből származott, míg egy kisebb, négyéves tárcsa az olümpiai, delphoi, isthmiai és nemeai panhellén játékokat követte, valamint a dodonai Naia-ünnepet.

Még mechanikai ügyessége is az emberi problémamegoldásról tanúskodik: a Hold változó pályasebességének (Hipparkhosz holdanomáliájának) reprodukálásához a készítő két, 64 fogú fogaskereket kissé excentrikusan szerelt fel, és csap-horony kapcsolattal kötötte össze őket. Eközben a kutatók továbbra is vitatják a rekonstruált első bolygómeghajtást, és azt, hogy a fennmaradt naptárgyűrűn 354 holdi vagy 365 napi lyuk volt-e. Ezt a kérdést 2024-ben gravitációs hullámok statisztikai módszereivel tesztelték újonnan.

Bronzkori Európa

A nebrai égi korong: mesterségbeli módosítások nemzedékeken át

1999-ben fémdetektorosok illegálisan kifosztották a szász-anhalti Mittelberg-dombot, majd 2002-ben egy bázeli rendőri akció során került elő a nebrai égi korong. Hitelességének és temetkezési kontextusának igazolásához aprólékos talajkémiai vizsgálatra volt szükség, valamint Harald Meller tartományi régész a kifosztók gödrénél végzett utóásatásokra, amelyek két peremes bronzkardot, vésőket és spirális karkötőket is feltártak, és amelyek nagyjából i. e. 1600-ra datálhatók.

Nem egyetlen ihletett pillanatban készült: a fémmetallográfiai vizsgálat szerint a korong nemzedékeken át legalább négy, egymástól elkülönülő szakaszon ment keresztül:

I. szakasz: Harminckét kis aranycsillag (köztük a Fiastyúkot jelölő, tömör hétcsillagú csoport), egy teljes kör és egy holdsarló sötét, patinás bronzba ágyazva; valószínűleg az évszakos mezőgazdasági fordulópontokat jelölték, például az őszi vetést és a tavaszi fagyok végét.
II. szakasz: Két szemközti aranyhorizont-ív, nagyjából 82,5 fokos ívben – ez megfelel a nyári és a téli napforduló napkeltéje és napnyugtája közötti szögnek Közép-Németország szélességi fokán –, a peremek mentén került hozzá, miközben két csillagot át kellett helyezni.
III. szakasz: Egy íves, tollazott aranydísz, amely egy napbárkára emlékeztet, az alsó szél közelében lett beágyazva.
IV. szakasz: Harminckilenc lyukat sebtiben ütöttek a szél körül – átvágva a korábbi aranyberakásokat –, valószínűleg azért, hogy a korongot egy zászlórúdhoz vagy textil alátéthez erősítsék, mielőtt végső kincslelet-elhelyezésébe került volna.

Provinciális mesterségek és késő római üveg

Tárgyak, ahol az anyagi bizonyosság találkozik a funkcionális vitával

Északnyugati római provinciák i. sz. 150–400 körül

Gallo-római dodekaéderek

Ólmos rézötvözetből, elveszett viaszas öntési eljárással készült mindegyik dodekaéder, átmérőjük 4 és 11 centiméter közötti; tizenkét ötszög alakú lapjukat különböző méretű kör alakú lyukak törik át, sarkaikon kis gombokkal. Döntő fontosságú, hogy nincs rajtuk szabványos mérési jelölés, a lyukak belsejében alig van mechanikai kopás (ami kizárja a nehéz kötélhúzás vagy a kesztyűkötés népi elképzelését), és szigorúan a gall, a brit és a rajna-duna határvidéki kelta nyelvű tartományokban csoportosulnak – sosem Itáliában, Görögországban vagy Észak-Afrikában. Amikor a lincolnshire-i Norton Disney-nél amatőr régészek 2023-ban egy sértetlen, 245 grammos példányt tártak fel helyben, a gondos árkolás egy gödörbe történt szándékos elhelyezésre utalt, ami alátámasztja azt az értelmezést, hogy mesterfémművesek bemutató darabjai vagy gallo-római kozmológiai szimbólumok voltak.

British Museum gyűjtemény (késő római) i. sz. 4. század

A Lükurgosz-féle dikroikus ketrecpohár

Áttört dombormű-technikával készült, amely Thrákiai Lükurgosz királyt ábrázolja, szőlőindák közé gabalyodva; ez a római luxusüvegedény visszavert fényben átlátszatlan jádezöldnek tűnik, belülről megvilágítva azonban rubinvörösen izzik. 1990-ben transzmissziós elektronmikroszkópiával fejtették meg az optikai mechanizmust: a szóda-mész-szilikát üveg nagyjából 330 ppm ezüstöt és 40 ppm aranyat tartalmaz, amelyek 50–70 nanométer átmérőjű nanorészecskékként váltak ki. A római üvegesek nem ismerték a felületi plazmonrezonancia elméletét; ehelyett kis mennyiségű ezüst-arany ötvözet (valószínűleg műhelytörmelék vagy érmehulladék révén) hozzáadásával és a kemencék redukáló hőmérsékletének gondos szabályozásával tapasztalati úton sajátították el a színváltó tételek előállítását.

Ismerje meg a modern kutatási módszereket →